egyszerűen muszáj leszakadni a Facebookról

2022. május 11. 14:25

Na, elmentek ti Alaszkába!

cropped_image_5_1.png

Egyik éjjel nem tudtam aludni, kínomban a tévé távirányítóján zongoráztam. Kisvártatva valami "tudományos" csatornán beleakadtam egy ilyen... hogy is mondjam... műmájer műdokumentumfilmbe, vagy a fene se tudja, hogyan kell nevezni azt a műfajt, amelynek gyakorlói a kutyaszart akarják eladni a nézőknek kakaós csigaként. No persze, amikor a csatornák közötti szörfölésem során megállapodtam az ominózus kanálison, még nem sejtettem, hogy ott valakik palira akarnak venni.

– A harmadik legborzalmasabb dolog, ami tavaly a vadonban történt – ezt közölte éppen egy sztentori hang, amikor odakapcsoltam, és a képernyőn egy nagy, vérpiros hármas számjegy volt látható. Kisvártatva pedig bemutatták nekem Kevint, egy hatvan év körüli, szakállas fószert, a hátborzongató eset főszereplőjét.

Mint kiderült, Kevinnek van egy kéthektáros erdeje valahol Dél-Alaszkában. A közepén rönkházikó áll, ott tengeti magányos napjait Kevin. A flanelinges fószer vadászatból tartja fenn magát, és ez csak úgy lehetséges, hogy a saját tulajdonát képező, kéthektáros területen nem vadászhat senki más, csakis ő.

– Kevinnek nyugalomban teltek a napjai, egészen addig, míg azt az ominózus lövést meghallotta – közli a narrátor, majd a kép Kevin szőrös ábrázatára vált, a flanelinges fószer pedig belekezd az elbeszélésbe:
– Éppen fát hasogattam az udvaron, amikor meghallottam a lövést.

És már mutatják is, ahogy Kevin a szokásos flanelingében, a háza mellett éppen fát hasogat. Ez azt jelzi, hogy most reprodukálni fogják a stáb kamerája számára a rettenetes esetet, ami az elmúlt ősz elején történt a vadonban...

Bumm! – el is dördül a lövés, Kevin kezében megáll a balta, szőrös arcát a hang irányába fordítja.

– Ez a hang mindent megváltoztatott – közli vészjóslóan a narrátor, majd fokozza a rettenetet, és hideglelősen hozzáteszi: – Kevin ekkor még nem sejtette, hogy az élete hamarosan veszélybe kerül!

És mindezt olyan riogatós zene támasztja alá, hogy akaratlanul is feljebb húzom a paplanom, biztos, ami biztos.

Kevin felegyenesedik. „Orvvadász jár a birtokomon!” – szól gondterhelten, azzal eldobja a baltát, és indul befelé a házba. A következő képen már az ismétlőpuskáját tölti szorgalmasan.

Hinnye, ennek a fele se tréfa, mondom magamnak meg-megremegő szájszéllel, és szívdobogva várom, mi lesz ebből. Közben elképzelem, milyen félelmetes lehet egyedül élni az alaszkai vadonban, melynek mélyéről egyszer csak mindenféle orvvadászok puskájának dörejét hozza a szél.

Hamarosan kiderül, hogy Kevin hál’istennek nincs egyedül. Senki sem tudja, hogy honnan, de feltűnik a színen Kevin öreg cimborája, Fredó. Fredónak nincs ugyan puskája, de szerencsére neki is van flanelinge, meg egy füles prémsapkája. Ketten indulnak el, hogy megnézzék maguknak azt az orvvadászt.

A zene üteme egyre gyorsul, hangereje fokozódik. Kevin és Fredó mennek az avaron. Fákat kerülgetnek. A képbe időnként belóg Kevin töltött puskájának csöve. Közben a narrátor elmagyarázza, hogy ha más is vadászik Kevin birtokán, az nem jó, hanem inkább rossz, mert Kevinnek nem lesz mit ennie, ha mindenféle sunyi alakok levadásznak mindent előle. Akkor Kevin éhen fog halni a vadon közepén a kockás flanelingében.

– Mintha lapulna ott valaki – szól csöndesen Fredó a füles sapkája alól, a kép pedig egy távoli fa alján összegyűlt gyanús avarhalomra közelít.

Az aláfestő zene már elviselhetetlenül hátborzongató, pedig a java még csak ekkor jön!

– Van ott valaki? – kiált oda Kevin.

De semmi válasz! Senki sem válaszol neki semmit!!!

A zene hirtelen elhallgat, sűrű csönd üli meg a tájat és a képernyőt.
Ekkor Kevin odamegy az avarhalomhoz, nyomában a kamerával, és megállapítja, hogy... irgalom atyja, ne hagyj el! – tényleg nincs ott senki!!!

Az ember legszívesebben nyugtatót venne be, de nem akar kimenni a gyógyszeres szekrényhez, nehogy elmulassza a páratlanul fordulatos kaland részleteit.

A két öreg cimbora halad tovább az avarban, egymástól jó húsz méteres távolságban. A zene újra beindul, kis híján elnyomja Kevinék lépteit. Ekkor bekövetkezik az eddigi legijesztőbb szörnyűség...

– Ááá! – üvölt fel Fredó.

Kevin azonnal odarohan, az operatőr lélekszakadva követi, a kamera csak úgy remeg a kezében, a néző meg a körmeit rágja, hogy mi a bánat történhetett a derék Fredóval. Hát annak a szerencsétlennek még puskája sincs, hogy megvédhesse magát!

Csakhamar kiderül a szinte elviselhetetlenül rémületes valóság. Fredó megbotlott egy faágban, és elesett! De olyat zakózott, hogy a füles sapka is lerepült a fejéről!!!

Nyilvánvaló, hogy ezen a ponton be kell adni némi reklámot, hogy a gyengébb idegzetű nézők szíve megpihenhessen kissé a nagy izgalom után. A reklám ezenkívül arra is jó, hogy utána a narrátor elmondhat újra mindent az elejétől kezdve, tehát ez a harmadik legborzalmasabb eset, ami tavaly a vadonban történt, Kevin magányosan él az erdőben, blablabla, orvvadász lövése dördült, Kevin élete csakhamar veszélybe került, satöbbi, satöbbi...

A derék Kevin felsegíti a földről a barátját, és még a füles sapkáját is visszanyomja a fejébe. Fredó hálás, de egy ilyen súlyos katasztrófahelyzetben nincs idő érzelegni, menni kell tovább, egy percre sem állhat le ez az egyedülállóan kalandos történet.

Csakhamar nyomra bukkannak. Találnak egy kiürült kólás dobozt. Fredó felemeli, meglötyögteti, szagolgatja. A kamera ráközelít Fredó arcára, aki szúrós tekintettel, jelentőségteljes hanghordozással közli, milyen logikai következtetés született meg kiváló elméjében:
– Jó nyomon járunk, ebből az orvvadász ivott nemrég.

Végszóra felcsendül újra az ijesztő zene, nekem meg égnek áll a szőr a karomon, beleharapok a paplan szélébe, és reszketve képzelem el, hogy az a kóla, amit nemrég még a fémdoboz tartalmazott, most bizonyára a menekülő orvvadász gyomrában lötyörész, és ez a tudat szinte már elviselhetetlenül rémületes.

– Menjünk az út felé, biztos arra szaladt – javasolja okosan Kevin, és öles léptekkel meg is indul az erdőt átszelő út felé. Fredó utána. Jaj, csak nehogy megint elessen!

Kisvártatva kiérnek a földútra. Száz méterrel odébb az orvvadász éppen felugrik a quadjára, és röhögve elhúzza a csíkot.

Na most! – gondolom magamban. – Most jön majd a java biztosan! Kevin fogja az ismétlőpuskáját, és szitává lövi ezt a szemét fickót. Vagy kiderül, hogy kétszáz méterrel odébb van egy kanyar, ahol éppen nyakmagasságban lóg be az útra egy faág, amelyik lefejezi az orvvadászt.

Lószaft. A flanelinges kretének bánatosan néznek az egyre távolodó quad után, aztán Kevin elővesz egy „Magánterület” feliratú táblát, és önérzetesen kiszögeli az egyik fa törzsére.

Én meg csak fekszem az ágyamban, nézek magam elé hülyén, és azon tűnődöm, hogy ha ez volt a harmadik legvérfagyasztóbb eset tavaly a vadonban, akkor az első kettőben miféle borzalmak történhettek? Fredó nemcsak elesett, hanem a cipőjét is elhagyta? Kevin flanelingének egyik szála beleakadt egy faágba, de ő nem vette észre, és addig szaladt, míg le nem bomlott az inge? Vagy akkor már nemcsak egy üres kólás dobozt találtak, hanem sós kekszest is???

És egyáltalán: hol a búbánatos retekben is volt itt veszélyben ennek a nyomorult Kevinnek az élete? Talán asztmás, és otthon felejtette a befúvókáját? És nem lett volna szabad neki futkározni? Vagy Fredó igazából egy kéjgyilkos, és csak azért nem tette el láb alól Kevint, miután megerőszakolta az erdő mélyén, mert ott volt a stáb is?

De a legdühítőbb felfedezésem mégiscsak az volt, hogy ez a műsor egy sorozat. Tehát jelentős rá az igény. Nem az van, hogy próbaképpen elkészítették az alkotói, aztán bemutatták, de teljes joggal megbukott. Nem. Ezt a gigantikus semmit hétről hétre megnézi egy nagy rakás agyhalott. Ezért készülhetnek újabb folytatások. És lám, eladják egy csomó más országnak is, ahol lefordítják, szinkronizálják, és közben sem a fordító, sem a szinkronszínészek nem pusztulnak bele a röhögésbe.

Még azon az éjszakán elhatároztam, hogy stúdiót alapítok. Egy ilyen műsor annyira alacsony költségvetésű, hogy gyakorlatilag tőke sem kell hozzá. Csak fog az ember egy kamerát, kimegy az utcára, és már forgathat is. Íme, az én első forgatókönyvem:

HANG: Most megmutatjuk, mi volt idén a harmadik legvérfagyasztóbb eset a debreceni paneldzsungelben!

KÉP: Nyugdíjas öregasszony kerekes szatyrot húz maga után az utcán, épp egy betonház mellett halad el.

HANG: Ő itt Joli néni. Bevásárolni volt, most hazafelé tart. Még nem sejti, de az élete hamarosan majdnem veszélybe kerül.

KÉP: Egy alkoholista ül a közeli park padján. Kannás bort iszik.

HANG: Ez itt Kázmér. Súlyosan antiszociális egyén. Már annyira be van rúgva, hogy azt forgatja a fejében, odamegy, és agyonveri Joli nénit, majd elvesz tőle mindent, amit el lehet adni.

KÉP: Joli néni kerekes szatyra megakad a járda egyik repedésében.

HANG: – Ó, hogy veszne meg a polgármester! – káromkodik Joli néni.

KÉP: Kázmér a zsebébe túr, és az alján talál néhány pénzérmét. Feláll, elindul a borkimérés felé.

HANG: Szerencsére Kázmérnál még volt annyi pénz, hogy vegyen egy újabb kanna bort, így a mai délutánon egyáltalán nem mészárolta le Joli nénit.

THE END

Tényleg igaz, hogy az emberiség intelligenciahányadosa állandó, csak sajnos évről évre egyre többen vagyunk hozzá.

1 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://feszkijarat.blog.hu/api/trackback/id/tr3517829215

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

egyszerűen muszáj leszakadni a Facebookról
süti beállítások módosítása