Jó nap ez a halálra

cropped_image_35.png

– Jó nap ez a halálra – jelentette ki Dögös Medve az ebédnél.

Mindenki szájában megállt a bölényfalat.

Dögös Medve volt a törzs legidősebb tagja, az utóbbi időben folyton a halálra készült.

A csipuapua törzsben évszázados hagyománya volt a szertartásnak. A meghalni készülő idős fajtársat egy fiatal harcos felkísérte a hegyre, és ott aztán hagyta meghalni. De nem mehetett vele végig az úton, pontosan 789 lépéssel hamarabb meg kellett állnia. Így szólt az ősi varázslat.

– Ma beteljesedik, tényleg dögös Medve lesz a fószer – súgta oldalra Kaján Nyúl, az ifjú harcos. – Érted! Vágod? Mondom: dögös Medve, kisbetűvel, hihehöhöhö – tette hozzá, hogy a sziporkázó poén tipográfiailag is teljesen érthető legyen.

– Bakker, én komolyan azt hittem, hogy az öreg csóka azért kapta a Dögös nevet, mert fiatal korában nagyon menő módon öltözködött, meg minden – pusmogta Érintetlen Szirmoska, aki annak ellenére viselte ezt a nevet, hogy titokban gyakorlatilag a törzs összes fiatal harcosa megdugta már a törzsfőnöki sátor mögött, csak annak idején még nem léteztek térfigyelő kamerák.

– Duguljatok már el, fogadjunk, hogy nekem kell fölmennem vele – elégedetlenkedett Szilaj Paszuly, az ifjú harcos, aki sok-sok közéleti eseménnyel kapcsolatban kitüntette már magát, ilyen volt például a karók földbe tűzése a babültetés során, ásás közben csatabárdra bukkanás stb.

– Jó nap ez a halálra – ismételte meg Dögös Medve, aztán fölemelkedett a lópokrócról, és rámutatott Szilaj Paszulyra:
– Te vagy a kiválasztott!

– Nabazmeg – morogta a társainak Szilaj Paszuly, de közben büszke és elhivatott arcot vágott, hiszen tudta, hogy a legnagyobb kitüntetés érte.

A törzs halálra készülő idős tagját felkísérni a hegyre hatalmas megtiszteltetés volt. A csipuapuák ősi hagyománya szerint a nyugdíjas harcosnak ilyenkor megadatik, hogy életében először és utoljára felhágjon a Szent Hegyre, majd ennek tetejéről alátekintve mindent megértsen, mert ott plántálja az agyába a Mindentudást a Nagy Manitou. Ekkor békével leheveredik, kulturáltan elhalálozik, arcán a boldog mosollyal, hogy immár tud mindent. Még olyasmiket is, amin egész életében hiába gondolkodott. (Lásd: logaritmus vagy Pithagorasz-tétel bizonyítása.)

Dögös Medve haladt elöl, Szilaj Paszuly a nyomában. Felváltva éreztek meghatottságot, mert ezt előzetesen így osztották be egymás között.

Amikor Szilaj Paszuly érzett meghatottságot, akkor az a tudat járta át, hogy most a csipuapua törzs legősibb szertartásának részese lehet, és ez mennyire megtisztelő és semmivel össze nem hasonlítható érzés.

Amikor Dögös Medve érzett meghatottságot, akkor az a tudat járta át, hogy nemsokára mindent megismer majd, amit a világról valaha is tudni akart, mert a Nagy Manitou kegyes lesz hozzá a Szent Hegy tetején, és úgy lovagolhat át stabil oldalfekvésből az Örök Vadászmezőkre, hogy közben még egy kurva kengyelbe sem kell bedugnia a lábát.

A köztes időkben Szilaj Paszuly a halál faszára kívánta az öreget (szó szerint), hogy mi a réti sas bránerét bírt ennyi nehéz cuccot becsomagolni a hátizsákba, amit neki kellett cipelnie. Mi a dágványos golyvacunami túlélőkészlet kellhet egy kurva meghaláshoz?

A köztes időkben Dögös Medve sokat szenvedett attól, hogy hugyoznia kell, de nem érezte elég ünnepélyesnek a szituációt, elképzelvén, ahogy a lomposát előkapja, és különben is, kellőképpen el volt foglalva azzal, hogy kavics ment a mokasszinjába, hogy a Nagy Manitou verte vóna bele ebbe az egész hullahagyományos mutatványosdiba.

Végül ott álltak a mínusz 789 lépésnél. (Bár ezt senki sem tudja, hogy számolták ki. Dögös Medve csak úgy belőtte az egészet.) Szilaj Paszuly letette végre a csomagot, megkönnyebbült, aztán átölelte az öreget:
– Kellemes elhalálozást odafenn – mondta sután, mert fogalma sem volt, mi a búbánatot lehet ilyenkor kívánni.

– Gruljeh hopak muzsulingiz idvaratolebura ipó – felelte Dögös Medve eredeti csipuapua nyelven, de már ő maga sem tudta, hogy miről beszél.

– Akkor most eddig nem eredeti csipuapua nyelven beszéltünk? – nézett oldalra Szilaj Paszuly, de a stáb tagjai integettek neki, hogy takarodjon ki a képből a buta fejével.

Dögös Medve felért a Szent Hegy tetejére. Széttárta a karját, és az arcán a közeli megvilágosodás minden jelét felvonultatta.

A nap kibújt a felhők mögül, a fénysugarak végigsimogatták Dögös Medve arcát. A völgyek csöndben figyeltek, még csak madarak sem mertek átrepülni a téren ezen szent pillanatokban.

De amúgy nem történt semmi.

– Grehotiolu uwaga icskulendomnebo – legyintett Dögös Medve (ami eredeti csipuapua nyelven azt jelentette, hogy szórakozz a kurva anyáddal), aztán lefeküdt egy sziklára, és kilehelte a lelkét. Utoljára még azt suttogta a légtérbe, hogy „rivichoe yiole auboleu ikoloneramu shadilaoteruki”, ami egyes kutatók szerint azt jelenti, hogy „ím, hát megleltem hazámat, a kurva életbe már”, mások szerint „át lettünk verve, fiatal barátaim, nincs itt semmi”, megint más történészek szerint pedig „nintendózni kellett volna inkább, bazmeg”.

Soha nem fog kiderülni, hogy mi történt a hegyen.